Mit tehetsz a közösség energiájával?
Milyen közel engeded magadhoz a társadalom energiáit? Miért fontos ez a kérdés?
Az emberi és minden tudat az azonosuláson alapszik. A társadalom életében minden emberi tudatszint részt vesz és hatni szeretne. Ebben a folyamatban kell eldönteni mindenkinek, hogy számára mi a fontos és mi nem. Ahhoz, hogy valaki képes legyen eldönteni az előtte álló dolog fontos vagy sem, ahhoz mindenképpen szükséges a döntésének a tárgyát megismerni. Ahogy telik múlik az idő, rájöhet az egyén arra, hogy nem biztos, hogy mindent meg lehet és kell ismerni és vagy kipróbálni.
Az egyénnek valahogyan csak sikerült eldöntenie több kérdést, amelyet a környezete is elfogadott, így ezekkel a döntésekkel kezdik azonosítani, hiszen a döntései, tettei, érzései, megérzései és gondolatai alapján teszik meg ezt az emberek. Ezzel belekerült minden ismerősénél, a belőle származó impulzusok segítségével, a közösség azonosító-felismerő rendszerébe.
Az illető rövid időn belül felveszi a közösség jellegzeteségeit, a tudati hasonlóságok miatt.
De ne zárjuk ki a fejlődést, így előbb-utóbb azt veszi észre, hogy rendeznie kell a sorait, mert lassan elkopott az a gondolkodási mód, amelyet eddig használt és rájött, hogy szép csendesen megváltozott. A környezete viszont igényli azt a magatartást, amelyet megszoktak tőle, hiszen ez már a közösség része volt, amelyben a hasonló viselkedési gondolkodási és érzelmi mintákat követte.
Persze továbbra is lehet ennek a közösségnek a tagja, de ekkor háttérbe kell vonulnia, és megtartani magában az új gondolatait, megfigyeléseit, az új érzéseit. Hiszen az új reakciók ide már nem illenek, és ha van is új minőségű reakciója, azt gyakran úgy jelzi vissza a társassága, hogy „ez, nem te vagy”. A közössége mással azonosította, amelyet már nem képesek elengedni. Elkezd kívülálló lenni. Aztán idővel keresni kezd olyan embereket, akikkel szót tud érteni, akiket hasonló témák és gondolatok foglalkoztatják.
Így veszteség és nyereség is éri. Igaz a veszteség okaira jóval később jön rá, de az biztos, hogy nagyon sokáig nem találja meg.
Amikor viszont valakinek ilyen problémája nincs, akkor abban a közösségben ahol épp van, jól fogja érezni magát és azt érzi, hogy egyre jobban kiteljesedik a személyisége és látja, hogy ez egy jó irány és emiatt talán még jobban érzi magát.
Ez úgy is megfogalmazható, hogy mint ha megrekedt volna, de ez csupán azt jelenti, hogy azt a minőséget, amiben van, most teljes mértékben ki lehet, és ki kell élnie, de ez egyelőre még nem negatív folyamat. Később azzá válhat, amikor tovább kellet volna már lépnie, de ezt nem tette meg.
Megjelenhetnek olyan hiányok is, amelyek valóban azt jelentik, hogy leállt a fejlődése és ezért az új gondolatokkal már nem tud mit kezdeni. Ekkor az illető öreggé válik, nem biológiai, hanem lelki értelemben. Egy kiépült dogma és viselkedési rendszert használ és semmit sem módosít ezen. Nehogy bármi is megváltozzon, mert azt már nem tudná követni, ezért félni kezd minden változástól. Lehet, hogy változnia kellene, de már nem tud. Így ugyan bennmaradhat a közösségében, igaz némi színészkedés árán, mert a leszűkült dogmarendszerét leplezni fogja, de sajnos ez így is meglátszik.
Aki viszont hajlandó a változás lehetőségeit megragadni, ő azt veszi észre, hogy a fejlődés előrehaladtával egyre csak szűkül a közege. Ekkor és később is folyamatosan döntenie kell, hogy megnyilatkozik vagy csöndben marad. Ha megnyilatkozik, akkor várható lesz, hogy nem értik. Mindegy, hogy melyiket választja, a magányosság felé halad, miközben egyre jobban kiszélesedik a látóköre, és ha már az egységet is képes megélni, akkora végképp egyedül lesz, pedig tudja, hogy mi az egység, amely minden embert és tudatot összeköt.
Ez a folyamat olyan, mint a hegymászás, ahol mászás közben egyre jobban tágul a horizont, ugyanakkor egyre kevesebb a vele mászó ember, hiszen ott még a levegő is ritkább.
Ez a folyamat a szellemi elszakadást jelent társadalomtól és bővebben az élettől, de megjelenik helyette a lét felé haladás és annak további minőségi fejlődési lehetősége.
Ekkor látja meg az ember a társadalom és az egyén valós megkötő energiáit. Ebben az esetben magányosság nem negatív, mivel a társadalom zűrzavaros, ezért energiái is azok, vagyis energianyelők, de ennek a kezelését meg lehet tanulni. Míg az egyedüllét vagy a magányosság vagy a természet közelében élve ritkább a megjelenésük, és ekkor jóval könnyebb megszabadulni a hatásuktól.
Ha valaki hosszabb idő után jön vissza magányból a társadalom közegébe, akkor olyan, mint ha, nem értene semmit és nem találja a helyét, de rövidebb vagy hosszabb idő után már nem fog csodálkozni a közösségi életen, de nem azonosul azzal.
Ha tetszik vagy hasznos számodra ez a tartalom, akkor kérlek, hogy oszd meg vagy lájkold, hogy másokhoz is elérjen az információ. Köszönöm szépen!
Kérlek, az alábbi gombra kattintva támogasd a blogom és a podcastjeim készítését, hiszen sok munkám van bennük. Felajánlásoddal segíthetsz, hogy továbbra is ingyenesek maradhassanak. Köszönöm szépen!
